A kerámiakészítés mestersége a manuális készségeken túl, bármennyire is szokatlanul hangzik, természettudományos, legfőképpen kémiai, fizikai, matematikai ismereteken alapszik. A művészet minden ágában, így a kerámiaművészetben is megjelenik a művészi kifejezés hátterében lévő absztrakt gondolkodás ugyanúgy, mint a tudományterületeken. Nemcsak a kutatói, alkotói folyamatokban, hanem annak tárgyában is található hasonlóság, azonosság.
Schrammel Imre az a művész, aki a műveivel kapcsolatos terveit, kísérleteit, azoknak továbbgondolását, megvalósulását naplóiban rögzítette ugyanúgy, mint az egyes tudományterületeken szerzett tanulmányait, tapasztalatait, kérdésfeltevéseit.
A Múzeumok éjszakáján arra teszünk kísérletet, hogy a Schrammel Imre által felvetett egy-egy témát nemcsak művein keresztül, művészeti szempontból ismertetjük, hanem matematikus, biológus vendégeink tudományos kutatási területét a laikusok számára is könnyen érthetően bemutatva tovább is gondoljuk.
18.30 A tér a matematikában és a művészetben
Stipsicz András matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora és igazgatója előadása
A tudomány feladata a körülöttünk lévő világ megértése — a különböző tudományágak ezt különböző eszközökkel teszik. A legtöbbször kísérletek sorával próbálnak szabályszerűségeket felismerni; a matematika azonban kicsit más utat követ. Modelleket épít, azokat vizsgálja, majd a többi tudósra bízza a megfelelő modellek kiválasztását-alkalmazását. A geometria a körülöttünk lévő tér (és más terek, mondjuk a tér-idő) struktúráját, tulajdonságait próbálja rendszerbe foglalni. A topológia a geometria egy fokkal absztraktabb ága, mely a terek fundamentálisabb, a szabad szem számára kevésbé nyilvánvaló tulajdonságait boncolja.
Természetesen a művészet is abban próbál segíteni, hogy megértsük helyünket, szerepünket ebben a világban, a képzőművészet pedig épp a terekkel foglalkozik-foglalkozhat. Nyilván ennek során rengeteg geometriai megfigyelés hasznosul, jelenik meg, kap hangsúlyt. Tud-e a topológus valami érdekeset mondani egy képzőművészeti alkotás kapcsán? Tudnak-e egymással a közös témáról beszélni? Nem vagyok biztos benne, de talán érdemes megpróbálni. Erre teszünk kísérletet június 22-én.
„bekapcsolható az idő a formai kalandba”
Az előadás után az állandó kiállításban Schrammel Imre lőtt munkáinál végzett kísérleteiről beszél Czenki Zsuzsanna.
20.30 Helló, Cselló!
Czenki Zsuzsanna és Dankovics Róbert muzeológusok tárlatvezetése
Az állatok anatómiájának tanulmányozása, karakterük megfigyelése Schrammel Imre legjellemzőbb műtárgycsoportjainál, az állatfiguráknál és a madárlenyomatoknál mutatkozik meg. Dankovics Róbert biológussal feltárulnak a titkok! A tárlatvezetésen természettudományos nézőpontból is „körüljárjuk” az álltfigurákat, a művészi ábrázolás és a természetben megtalálható egyedek közötti különbséget, hasonlóságot. Megmutatjuk, mi az, ami a természetben nem, ám a művészetben megtörténhet.
A tárlatvezetés után Udvardi Balázs keramikus segítségével az agyaggrafika készítése közben a gyakorlatban is kipróbálhatják a látogatók, hogyan, milyen technikával készült Schrammel Imre „madárlenyomatok” sorozata.
22.00 Épület + kerámia. Schrammel Imre murális munkái
Czenki Zsuzsanna előadása
„Egy épületmunka, mindegy, hogy ez kerámia vagy nem, akkor jó, ha úgy van benne az épületben, hogy ha én azt onnan kiveszem, összedől a ház. Tehát szerves része a háznak.” Schrammel Imre épületkerámiái több közintézményt díszítenek ma is, míg néhány közülük az épülettel együtt megsemmisült. Az előadáson bemutatjuk a művész legfontosabb épületkerámiáit, kiemelten a földreliefeket.
A sorozatba tartozó hegyeshalmi murális munkájának technikai megvalósítását a gyakorlatban is kipróbálhatják látogatóink Udvardi Balázs keramikus útmutatásával.
Workshopok 18.00-23.00
- Udvardi Kerámia: Edénykészítés egyszerűen. Agyagozás kézikorong segítségével, felrakásos technikával
- Bori-műhely: Kisebb tálat készítünk gipszforma segítségével. Ezen a formán "szövünk" az agyaghurkáinkkal. A kész tárgyat meg lehet festeni színes engóbbal. Miután megszáradt, kiégetjük, és visszajöhetsz érte!
- Fórum Fabrika: Edénykészítési alaptechnikák kipróbálása - marokedény, korongozás, lapnyújtás technikákkal. Majd csinosítjuk az alkotásokat engóbos és nyomhagyásos díszítésekkel.